Legalábbis a kissé k-paxes végtől egyesek tuti elgondolkodnak az öngyilkosságtól. Rögtön a végétől indítok, így Chris Nolan egyik régi filmje, a Memento alapján kezdem az elemzésemet, de inkább rögtön visszatérek az elejére, hiszen valószínűleg hamar eltévednék a saját labirintusomban. De a bevezető nem lehet ilyen rövid, és engem úgy tanítottak, hogy nagyjából előre összegeznem kell, hogy mit fogok tenni a tárgyalásomban. Nos, az év eddigi legjobb filmjét fogom ajnározni, és Nolan pápává választását szorgalmazni. Vagy elnökké. Vagy csak Bill Gates vagyonát adományoznám neki, hogy még sok ilyen kerülhessen ki a karmai közül.

Annak idején fekete ló volt az Eredet. Tudtuk, hogy Nolan milyen ütemben adja ki a filmjeit, és amikor A sötét lovag premierje előtt nem sokkal felkerült az IMDB-re ez a cím, valamint a megjelenés, sokan csalódtunk, hogy nem láthatjuk viszont Batmant már ebben az évtizedben. De aztán már úgy voltunk vele ugyebár, hogy "oké, ezt még kibírjuk, talán meg is nézzük", majd jött az első előzetes, és azt hiszem, ekkor vált az Eredet a legjobban várt filmmé az én szememben. Jobbkor nem is jöhetett volna, hiszen az idei év akciószutykai után ránk fért már egy igazán megkapó thriller, ami egyetlen poént sem lő le a tizedik percben, több szálat is fenntartva arra az esetre, ha valaki rájönne a turpisságra.

Olyan színészekre volt szükség, akiknek igazán nincs szükségük nagy játékra (mégiscsak akciófilm), de amit tudnak, azt itt is hozzák. így a főszereplők javarésze már volt valamilyen kapcsolatban Oscar bácsival, még ha markában nem is tarthatta. Leo már bizonyította képességeit, még ha sokunknak nehéz is ezt beismerni, és ő már képes arra, hogy elvigyen a hátán egy ilyen filmet. A casting tehát tökéletes, megvannak a megfelelő karakterek, van humoros szereplő is, de a végeredmény nem lett túl fűszeres, még a mosolytalan emberek számára is fogyasztható.

A történetmesélés új dimenziójába lépünk azáltal, hogy a film 80%-ának (vagy lehet, hogy több?) színtere valakinek az álma. Így nem lineális, nem keretes, nem fordított időrendi szerkesztettségről beszélünk, hanem rétegesről. Egyszerre történik 4 dolog, de csak az egyikről szerzünk tudomást igazán mindig, de a felsőbb rétegnek kihatása van az alatta lévőre. Az alapszituáció nagyon hálás, hiszen valószínűleg mindenkit érdekelni fog az, mi játszódik le a fejünkben alvás közben, egészen addig, amíg a tudomány választ nem ad a kérdésre. Majd akkor ki lehet nevetni Nolant, de addig...

A körítés végre letisztult, nagyon látványos, de abszolút hihető, és még egyedi is. Hans Zimmer pedig végre megmutatja igazi képességét, és zenei téren pótolja az elmaradásait (amik Nolan előző filmjeinél adódtak). Értsük ezalatt, hogy a zene most nem 10/8, hanem 10/10.

Az utolsó másodpercig kivárás a legrégibb feszültségfokozó eszköz a filmes szakmában, de itt nem egy közönséges "piros vagy kék drót"-effektussal van dolgunk. A történet vége azért valószínűsíthető, de azon dolgokban, amelyek közben derülnek ki, azokban azért van csavar rendesen. És itt egy érzelmi szál, aminek tényleg van értelme, sőt, viszi magával a történetet, bár ez mindig is jellemző volt a rendező úrra.

Nem tudom, hányszor teszem még tiszteletem a moziban idén, de sok dolgot megtanutlam az idők során. Az olyan szennyeket, mint a Transformers jobb letölteni akár mozis minőségben, hisz nem érik meg a pénzüket, és egy normális filmes kritika írásához az is elég. Hogy ez a film lesz-e a 2010 utáni akciófilmek eredete, azt kétlem, de nem is kell, hogy az legyen, hiszen minél tovább tart a rossz, annál jobb a katarzis. Itt pedig katarzis van. Életemben először éltem át mozis tapsot. Egyszerűen kitört az emberekből.

9/10

Szóval magyar szinkron... korábban már előre bocsátottam, hogy lesz egy ilyen bejegyzés, hiszen számomra ez egy igen kényes pont. Nem tudom, miért lett az, és hogy miért gondolom azt, amit gondolok, de akkor is, azzal, hogy egyre több filmes fórumot nézek, egyre jobban nyílik ki a bicska a zsebemben attól a szintű sznobságtól, ami történik.

Kijön egy amerikai film szinkronosan. Fórum témája ez a film, és a hozzászólások szerintem közel 50%-a ejt szót a szinkronról, ebből 0% pozitív. Tényleg ennyiszer le kell írnunk, hogy szar? Vagy tovább menni, ettől nézhetetlen lesz a film, mindent elront, undorító, megvetendő. Hiszen tényleg az, ismerjük be, gusztustalan, hogy magyar nyelven mennek filmek, holott mehetnének az eredeti nyelvükön. Nem igaz? Hát, persze, hogy nem! És miért? Azért, mert a magyar szinkron egyáltalán nincs olyan pocsék helyzetben, mint amilyennek lefestik egy páran, és a túlzott amerikanizmus öltött már olyan méreteket, hogy egy természetes ösztön alakult ki a popcornon nevelkedett, angolul tanuló ifjúság eszméjében, mégpedig az, hogy egy amerikai film addig jó, amíg egy magyar nem teszi rá a kezét.

Itt pusztán orgánumokról beszélünk, és arról, hogy egy adott szinkronhang mennyire el tudja rontani az adott színész játékát. Vagy fordítási problémák adódnak, és a poénok vesznek el, ugye? A magyar szinkronnak bizony megvan az a szégyenfoltja, hogy nem tökéletes. Mint ilyen, emberi alkotás, és ha azt vesszük, egyik film sem tökéletes, tehát egy adott szinkron nem is tud rontani rajta. Ami néha előfordul, az az, hogy egy szinkronszínész túljátssza a szerepét (ld Háda János->A sötét lovag), vagy elrugaszkodik túlságosan az adott karaktertől. De ez biztos rossz? Tudunk olyan példát mondani, ahol a szinkron hozzáad a filmélményhez? Tudunk, hát! Az utóbbi évek egyik legzseniálisabb szinkronteljesítménye ahhoz a Fekete Ernőhöz fűzhető, aki nem feltétlen találta meg a legjobb Batman-hangot, ugyanakkor Robert Downey Jr. műfeka Kirk Lazarusa a Trópusi viharban csakugyan lenyűgöző. Ez az a film, ami azt hiszem, képes lenne megtámadni a szinkronról kialakult negatív képet, de sajnos az automatizmus már túlságosan kinőtte magát, és bizonyos emberek már a fáradtságot sem veszik, hogy esetleg egy szinkront próbáljanak meg objektívebben értékelni. Ez ott kezdődik, hogy meg kell nézni egy-egy filmet magyarul is, vagy csak szimplán élvezni azt, amit tényleg lehet, ha netalán a mozi nem ad lehetőséget a nyelv kiválasztására, és az ember fia kénytelen a saját anyanyelvén tájékozódni a cselekmény alakulásáról.

Fölösleges lenne itt neveket felsorolni, hiszen a magyar szinronizálók jó százaléka soha nem végez silány munkát. Itt is vannak A-, B-, esetleg C-kategóriás színészek, akiket jól meg lehet különböztetni, és nem mindegy, melyiküket alkalmazzák az A-, B- és C-kategóriás filmekben. És vannak életre szóló párosítások, hiszen valószínűleg kevesen tudják elképzelni Jim Carreyt más hanggal, mint Kerekes József, vagy itt az Adam Sandler-Csőre Gábor duó, ha az utcán találkoznánk ezen neves amerikai színészekkel, meglepődnénk az eredeti hangukon. Hiszen nem ehhez vagyunk szokva. A DVD-k, és ezzel együtt a választható nyelvek elterjedésével kaptunk egyre több hangot, már nem csak ugyanazzal a közel 100 hanggal találkozunk, akiket már megszoktunk. Ez vitt rá sokakat arra, hogy megutálják azt, amit egyáltalán nem kell utálni, hiszen ezek a derék férfiak és nők nem politikusok, mint ilyen, minőséget adnak ki a kezükből akkor, amikor pénzt kapnak valamiért. Aki pedig nem szereti mégsem a szinkron adta lehetőségeket, az teheti ezt sokkal kulturáltabban, és nem minden tagmondatban kiemelve véleményét. Mire jó a sok negatívum? A szinkron ma már nincs ránk erőltetve, csupán egy opció. Van, akiknek szüksége van rá, és van, aki egyszerűen csak szereti ezt a lehetőséget. Mint én.

Béke!

Szóval... nagyon furán fog kijönni ez a dolog, hiszen tudom én, hogy mekkora királyság minden, ami ezzel a filmmel kapcsolatos. Darren Aronofsky, mint kultfilmgyártó, Mickey Rourke, mint óriás színészóriás, szobrocska-várományok, és az anyázás az Akadémiának, hogy miért nem kapott valamit szegény. Na de most kivételesen a fejesekkel értek egyet.

Úgy ültem neki A pankrátornak, hogy itt az ideje, hogy ismét lássak egy igazi drámát. Egy olyat, ami megindít, elgondolkodtat, megdöbbent. És valahogy még mindig szeretnék drámát nézni. Ergo valamit nem kaptam meg. És ez a jó abban, hogy egy szubjektív blogról van szó, meg arról, hogy én csak egy szaros kis gitáros vagyok, hiszen lehet, hogy ez egy olyan film, amit pusztán én nem tudok értékelni. És lehet, hogy tényleg nem vagyok jó esztéta.

Sokat nem is tudok írni róla. Mickey Rourke teljesítménye valami elképesztő. Hihetetlenül beleéli magát a szerepbe, tökéletesen ad el egy abszurd karaktert... a nagy darab izompacsirta tele érzelmekkel. Hú, de mintha már láttam volna ilyet. Na igen, de Rourke tényleg jó színész, és a film minősége sem rajta múlik. Azaz de. Jobb lesz tőle, üde színfolt, amit méltán nevezhetünk az év egyik legjobb alakításának. Csakhát milyen a karakter? És milyen az egész történet? Bizony, tömeg. Bocsi mindenkitől, de engem nem hat meg a dokumentarista jellege, a másmilyen szemszögből való bemutatása ennek a szakmának, ha maga a karakter egy "nem átlagos, de mégis az" életúttal bír... elvált, elhagyott lány, szívroham, visszavonulás, de mégsem tud mást csinálni. Ez Rocky idején még új volt, és még ha el is hiszem (mivel elhiszem), hogy nem azt másolja ez a film, akkor sem köt le, akkor sem fogom még egyszer megnézni.

Fura, nem szeretek filmeket így nem szeretni, pláne olyanokat, amikről tudom, hogy szeretnem kéne. De az elvárás nagy úr, és egyetlen pazar teljesítmény nem elég mindarra, hogy valami tényleg kiemelkedő legyen.

5/10

Jó, a Titanicot felejtsük el! Van, kinek nehezebb, van kinek könnyebb elvonatkoztatni tőle, hogy milyen elvárásokhoz van kötve James Cameron. Nálam sokkal nagyobb alap a Terminator, mint a nyáltengeren úszkáló Titanic, de mégis onnantól számít Cameron legendásnak. De tizeniksz év nagyon sok idő... túl sok. Itt valami nagyon komoly visszavonulás történt, valami nagyon komoly dolognak kell tehát következnie. És az előzetes számok is ezt tükrözik: a valaha készült legdrágább film, minden egyes jelenet 3D-s, kapunk egy új univerzumot, a film pedig majd nyilván néhány jelölést. Már csak az a kérdés, megérdemli-e, ami ismerve a Titanic sikersztoriját nem elhanyagolható tényező.

Valami olyasmit igért nekünk a rendező úr, amilyen még soha nem volt... trükkös, csavaros sztorira, elképesztő ötletekre számítottam nagyon sokáig. És az egész filmre az jellemző, ami ezen dolgokra is... meg is kapom, és nem is. Ha negatívumot kell kiemelnem, azt minden egyes pont alatt megtehetem, hiszen semmi nem tökéletes, ám míg egyes filmeknél ez nem számít, itt nagyon szembeötlő.

De ugyanúgy találunk pozitívumokat is. Kezdjük rögtön az univerzummal. Elképesztő részletgazdagság, ráadásul hűen visszaad egy igenis elképzelhető világot, benne olyan természeti csodákkal, mint a Hallelujah-hegység. Ezek megvalósítása, képernyőre kerülése bizony igen hosszadalmas folyamat lehetett, hiszen egy olyan teret kapunk, amiről az ember el is hinné, hogy valóban létezik. De itt is kiütközik az, ami az egész film alatt: az egész olyan Föld- és emberszagú. Ha csak az őslakosokat, a helyi intelligens fajt, azaz a na'avikat nézzük... ennél emberszabásúbbak már nem is lehetnének. És akkor megint vissza a pozitívumokhoz: igen ám, olyasmik, mint mi, de mégis nagyban különböznek, fantasztikus ötlet az a plusz testrész, amivel kapcsolatba lépnek a természettel. Na de a növényzet... nem elnagyolt picit, nem rajzfilmes? De igen, de mégis beleillik ebbe a színes világba. Szóval minden rosszban van valami jó, és fordítva.

Történet: az egyedisége megvan, pláne, ha elhisszük, hogy az alapkoncepció még a Mátrix előtt le lett ültetve. De csak maga a koncepció olyan, amire elismerően lehet csettinteni. Innentől ugyanis a bekövetkező cselekményekre nagyon kis odds-szal lehetne csak fogadni. Minden pontosan kiszámítható, amit várnánk egy hétköznapi filmtől, az mind be is következik. Mondanivaló... hát persze, hogy van, de mire megyünk vele? 2 és fél órás Greenpeace-reklámnak is megteszi, de mégse keressük ezt a funkcióját a dolognak, hiszen mégiscsak egy távoli jövőről van szó.

Csomagolás: hihetetlen, de itt sem 100%-os a mutató. Persze, mindenki menjen, nézze meg 3D-ben, hiszen olyan magasfokú szórakoztatást kap, mint eddig soha. Tényleg elképesztő az a látvány, ami megjelenik a szemüvegen keresztül. Aztán mindenki nézze meg otthon is. Na és itt a bibi. Bár a mai PC-játékok grafikája is a hűdefasza kategóriába sorolható, mégis meg lehet különböztetni a valóságot a mesterségestől. És az élőlényeken, elsősorban az állatokon és a na'avikon bizony meglátszik a renderelés. A hangok épp a helyükön vannak, és a zene sem ad maradandó élményt, de összességében mégis az audio-vizuális megvalósítás a film legnagyobb erénye.

Casting: Hollywoodnak új Ben Affleckje van. Sam Worthington egy év alatt két blockbusterrel bekerült az A-kategóriás sztárok közé. És ha valaki, ő meg is érdemli. Nagyszerű színész, aki lehet, hogy soha nem fog Oscart kapni, de mégis el tudja adni azt, akit alakít. A főszereplő Jake Sully tragédiája, öröme, ráébredése a dolgokra, ezek mind leolvashatóak Sam arcáról, és ezért le a kalappal! Sigourney Weaver hozza a tőle elvárhatót, Stephen Lang viszont olyan közhelyes főgonosz, amilyet már nagyon sokat láttunk. Bár a karakterben nem is volt igazán több, de ez tényleg egy igazi minimalista alakítás volt. Az erőltetett poénok sem tesznek jót igazán a színészek megítélésének, a többi szereplő alakítása is éppen csak hozza a kívánt szintet.

A tengerészgyalogos visszakapta lábait, az emberek elnyerik méltó büntetésüket, a na'avik pedig büszkék lehetnek magukra. És mi is jól jártunk. Többször nézős filmet sikerült kihoznia Mr Cameronnak egy olyan alapanyagból, amit ennél kisebb költségvetéssel csak B-kategóriás sci-finek lehetett volna eladni. Így viszont A-kategóriás látványorgia lett, szerethető történettel, ha úgy tetszik, egy szép mesével. De aki 2009-ben sci-fire gerjedt, az a District 9-t nézte meg. Utólag már senki nem nevezte Warcraft-movienak az Avatart, és ez valóban csak az első trailerek rémületeként marad meg bennünk. Több ez a film annál, de kevesebb talán, mint amit elvártunk tőle.

7/10

Idén a horogkeresztek elárasztották a mozikat... Tom Cruise félresikerült Hitler-merénylete a Valkűrben már bizonyította, hogy nem kell feltétlen szuperprodukciót várni egy világsztártól, ugyanakkor sokaknak ismét bizonyított, hogy nem csak mosolyogni és verekedni tud. A másik nácis filmnek is volt egy előítélete, csak nem épp a főszereplő (Brad Pitt azért általánosan elfogadottan jó színész), hanem a rendező személye miatt.

Beteges állat, zseni, őrült... Tarantino azért rendesen megosztja a mozinézőket. Én nem láttam a Kill Billt, de láttam a Ponyvaregényt, ami tökéletesen elégnek bizonyult ahhoz, hogy megítéljem, milyen filmre számíthatok. És amikor ezt átgondoltam... a zsidóüldözést felhasználni humorforrásként... na ez már erős. Csak azzal nem számoltam, hogy Quentin is öregszik, ergo akár meg is komolyodhat.

És ez a megkomolyodás megint olyan érzelmeket vált ki belőlem, amire talán legutóbb az Amerikai szépség volt képes. Bár az egyértelműen a szereplők játékával vett le a lábamról, itt pedig a megszerkesztettség. És, csak hogy összehasonlítsunk, Cruise idén jobb Hitler-ellenes volt, mint Pitt. Ebben a filmben egyértelműen ráhárult a szórakoztatás felelőssége, és bár nem kifejezetten főszereplő, mégis az ő karaktere határozza meg a mű ellentétes hangulatát. Mint ilyen, oldja a feszültséget is, amire nincs feltétlen szükség, de mégis jól esik néha, ezek után pedig elmondható, hogy kitűnő választás volt. Oscar bácsi nem lesz, de azért köszönjük meg neki!

A feszültség pedig egyértelműen az, ami miatt ez a film azzá lesz, ami. Pontosan tudjuk, mi lett a háború végkimenetele, én pedig direkt nem néztem utána, hogy ez a film történelmi tényeken alapul, vagy Tarantino fantáziája indít útnak egy alternatív jövőt a stáblista után. Nem is szabad tudni, mi a vége. És ha valamit tud ez a pali, akkor meghökkenteni. Őt végképp nem érdekli, ki szimpatikus a nézőnek, ki ellenszenves, bárkit hidegvérrel kiír a történetből egyetlen váratlan másodperc alatt.

Háromnyelvű film, angolul, németül és franciául folyik a diskurálások jelentős része, amelyek egyáltalán nem nevezhetők rövidnek. Sőt! Hajlamos belassulni néha, de csak azért, hogy aztán olyan meglepő fordulatot dobjon az arcunkba, hogy lehetőségünk ne legyen felfogni bármit is.

Kényes, nehéz téma, hihetetlen műveltséget kívánt a megírása, de mégis csúnyán megosztja az embereket. A rendező határozza meg, mi a jó, és mi a rossz, akinek pedig ez nem tetszik, az egy percet nem fog élvezni belőle. A magam részéről... dobogó, az biztos, kedvenc rendezők közé bekerülés szintúgy, év filmje toronymagasan. Szép volt, Quentin!

10/10

Az, hogy hányféle stílus keveredik ebben a kereken 3 órában, az megbecsülhetetlen, és mégis jó film sül ki belőle. A trailer már igen magas elvárásokat állított bennem, és szinte egyáltalán nem kellett csalódnom, hiszen egy olyan magával ragadó, merész történetet toltak az arcomba, hogy csak bámultam magam elé.

Nem ismertem az eredeti képregényt, csak annyit tudtam róla, hogy a DC karolta fel. Amikor először láttam az előzetest, komolyan egy Justice League-filmet vártam, köszönhetően az erősen Batmanre hajazó Nite Owl nevű szereplőnek, meg a képregényes beütésnek. De nem, ez valami más, a világ mégcsak nem is fiktív, csak egy kicsit alternatív. 1985 pedig csak egy évvel van Orwell disztópiája után, bár ez a világ nem jövőt mutat, és nem is falanszterben ábrázol. Ugyanakkor van egy utálatos Nixon, aki nagyon is létező történelmi személy, itt pedig nem a legjobb színben van feltüntetve.

A háttér: valamikor a '40-es években, amikor az álarcos bűnözők elszaporodtak, álarcos igazságtevők döntöttek úgy, hogy felveszik ellenük a harcot. Ez olyannyira jól sikerült, hogy az Egyesült Államok kultikus figuráivá váltak, sőt, a vietnámi háborúban is részt vettek. Ám, miután a rendőrök sztrájkba léptek, egy törvény hatására fel kellett hagyniuk a szuperhősködéssel, és normális életet voltak kénytelenek élni. A bonyodalom forrása egy korábbi szuperhős meggyilkolása, ami miatt egy volt társa megpróbálja újra gatyába rázni a régi csapatot.

Tulajdonképpeni főhős nincs, a komplett csapatot mutatja be a film, minden főbb karakter kap egy kis visszaemlékezést, hogyan is vált azzá, ami. Persze idővel fel lehet állítani egy rangot, hogy ki is a legerősebb, de ez felesleges, hiszen csak a végén nyer értelmet. A történet rendkívül magával ragadó, és csak nagyon lassan bontakozik ki, hogy voltaképp ki is lesz a legnagyobb jelentőséggel bíró szerzet. Azonban mindenkire hat valaki, ezáltal az összes karakter fontossá válik az idő múlásával.

"A 300 látnoki erejű rendezőjétől". Nem kell 300-szintű grafikára számítani, kicsit más jellegű ez a mostani. De megkockáztatom, 2009 leglátványosabb filmje eddig, nem elég a CGI-orgia, itt minden apró részletre odafigyeltek, és hihetetlen hangulatot áraszt az egész látványvilág. Semmi nem túl sok, és mindenki, aki a látványért dolgozott, dicséretet érdemel a programozóktól a jelmeztervezőkig.

Poénok is vannak a filmben, akár erőltetettek is lehetnének, de én nem érzem annak őket. Egy pillanatra nem csap át az egész vígjátékká, inkább néhol a régi krimik hangulatát idéző légkör van jelen, persze bővelkedik a film sci-fi elemekkel is, amellett, hogy elsősorban akciómúviról van szó.

Nem csak a történet, az ábrázolás merész, hanem a végkifejlet is, bár erre rászokott Hollywood az utóbbi években. A karakterek totális félreismerésének szándéka nem olyan erős, mint teszem azt, az Angyalok és Démonokban, de csattanó így is lesz szép számmal.

Összegezve: az idei év eddig legjobb filmje, egy valódi modern mestermunka klasszikus elemekkel és egyedi hangulattal. Valahogy ilyennek kell lennie egy képregény-adaptációnak.

9/10

Valamikor az is elég volt ahhoz, hogy szuperhős legyél, hogy kívül hordd a saját bugyidat, és eltakard az arcod. Ma már csak röhögni tudunk ezen, ezért fura, hogy Superman ábrázolása semmit nem változott a kezdetektől. Az, hogy mi helyezi Batmant a többi képregényhős fölé, sok oldalról meg lehet közelíteni. Sokakat a sötét megjelenése vonz, másokat pedig a sebezhetősége. Ezt a kettőt ötvözi Chris Nolan 2008 legjobb filmjében, ugyanis egy olyan Batmant teremtett, akiről valóban elhihetnénk, hogy létezik.

A Batman: Kezdődik! annak idején nem lett igazi világsiker bevételei alapján. Mindenki rettegett attól, hogy folytatódik az a gyerektörténet, amit Joel Schumacher megalapozott két förmedvényével, és hogy még több kiváló színészt bélyegez meg mindörökre a jelző: "Batman-filmben játszott". Ki látott Nolanben fantáziát ahhoz, hogy újrateremtse a kultuszt? Nem tudom, de ő is legalább akkora zseni, mint a rendező. Christian Bale jellegzetes, kissé magas hangja, tenyérbemászó megjelenése ideális Bruce Wayne-né tette, de kérdés volt, hogy lesz képes egy ilyen rettegett alakot megteremteni. Akkor még senki nem ismerte, milyen az, amikor eltorzul a hangja...

Az előzményfilmről is lehetne még órákat írni, de nem fogom megtenni. Jó volt, és kész. A folytatás körül, a Kezdődik pozitív visszhangjai után, felpezsdült az élet, már az is sokakat tartott lázban, hogy végül kire osztják Joker és Harvey szerepét. A legendát mindenki ismeri, hogy milyen megdöbbenést váltott ki Heath Ledger kiválasztása. Aztán a nagy nehezen kiszivárgó első képek, az összehasonlítások a Tim Burton-féle nicholsonos Jokerrel, a kampány... az egész kezdett olyan lenni, mintha 2008 semmi másról nem szólna, csak a bőregérről.

Isten bocsássa meg, de még az év elején kapott egy óriási reklámot a film Ledger sajnálatos halálával, mellyel egy izgalmas félév kezdődött meg, hogy a fiatal tehetség csakugyan élete alakítását hozta-e utolsó elkészült filmjében. Az Oscar mindent elárul. Ez az ember színészóriás lett.

Elképesztő kontraszttal dolgozik a film, az első jelenet kápráztatóan világos, majd átveszi a fehér szín helyét a sötétkék, a fekete és a szürke. A váltogatás jóideig megy, míg kibontakozik előttünk a cselekmény: a maffia felbérli Gotham legkiszámíthatatlanabb gonosztevőjét, hogy tegye el láb alól Batmant, miközben a város fehér lovagja ott settenkedik a nyomukban. A film főszereplője természetesen Batman, hiszen az ő nevét viseli a sorozat, de Harvey Dent a kulcsszereplője a történetnek.

Az ábrázolás 21. századi, Joker nem hasonlít egyetlen korábbi megfelelőjére sem, pedig sokan azt mondták, hogy ez aztán... hát nem. Nicholson Jokere tényleg valamivel jobban képregényes volt, de még így is alulmarad. Természetesen lehet nevetni a poénokon, de nem ez viszi hátán a történetet, hanem a csavarosság. Az, hogy ez a bohóc bármelyik pillanatban felbukkanhat, megteremt egy olyan feszültséget, ami végigköveti mind a két és fél órát. Bale, Gary Oldman, Michael Caine és Maggie Gyllenhaal ezúttal csak azt hozza, ami minimálisan szükséges a hű ábrázoláshoz, Ledger és Aaron Eckhart teljesítménye azonban kiemelendő.

Most essünk túl a hibákon... néhol az egész elnagyolt. Elsősorban az üldözéses jelenet hiteltelen számomra, hiszen a "nem ölök meg senkit" programmal működő Batman olyan hidegvérrel állít fejre egy kamiont, mintha az játékautó lenne. Joker pontossága is zavaró időnként, a cellás jelenetre gondolok itt elsősorban. Csak ennyi, azt hiszem több zavaró hiba nem is volt a filmben.

A felépítés sem mindennapi. Vannak tipikus jelenetek, de azok nem ott kapnak helyet, ahol egy áltagfilmben helyet kapnának, ez a káosz is Jokernek köszönhető, aki miatt soha nem tudhatjuk, hova terelődik a történet. Az összes filmben történő fontosabb eseményre befolyása van, a keze tényleg mindenhova elér. Épp ezért nevezik minden idők egyik "legjobb gonoszának".

Harvey Dent metamorfózisa sem spoiler immár, hiszen mindenki tudja, a képregényben mi történik vele. És bizony, Aaron Eckhart kiválasztása Két-Arc megjelenésével tökéletesen megindoklódik (de szép szó). Erről az arcról tényleg azt hinnéd, amit a film jelentős részében próbálnak eladni: egy talpig becsületes igazságharcos, aki soha senkinek nem ártana. Ezzel együtt mikor Gordon felé dönti fejét, és feltárul, mi lett belőle, minden korábban kialakított kép eltűnik, mintha egy új szereplő kelne életre. A játéka pedig pontosan alátámasztja ezt, hibátlanul adja vissza a karakter mivoltát.

A nagy nevek itt tényleg nagy filmet hoztak össze, talán Eric Roberts kivételével minden sztár maradandót teljesített. Az év filmje, sőt, az utóbbi 10 év egyik legjobb filmje, a valaha készült legjobb képregény-adaptáció, fantasztikus zenével, képi hatásokkal, vágással, operatőri munkával, történettel, szavatossággal és egy nagyon, de nagyon megérdemelt Oscar-díjjal.

9/10

Hónapokig tartó reklámhadjárat előzte meg Ben Stiller eddigi legösszetettebb munkáját, alaposan be volt harangozva a film, ami végre újat akart mutatni. "Én egy csávó vagyok, aki egy másik csávót játszik, aki egy másik csávót játszik." Így jellemzi a film egyetlen Oscar-jelölése saját karakterét. És csakugyan erről van szó. A színészek ugyanis színészeket játszanak, de mint ilyen, kénytelenek sajátmagukból egy kicsit kevesebbet adni, hogy az eljátszott szerep ne nője túl a saját tehetségüket... na igen, ezért zavaros az egész, ezért bonyolult az egészet elfogadni, csakhogy sikerült olyan színészeket találni, akik hűen merik kiparodizálni saját hivatásukat.

Voltaképp a filmben forgatott film 5 főbb szereplővel operál, ebből három elismert színész. Három különböző karakter, Ben Stillernek jutott az akciósztár, akinek valami okból eddig "Oscar bácsi nem gyütt", Downeynak a már 5 aranyszobrot hazavivő drámai színészóriás, míg Jack Blacknek a heroinfüggő komédiás, aki igazán csak a fingáshoz ért.

A felütés nem nevezhető megszokottnak: egy csoport színész gerillastílusban próbál leforgatni egy filmet, miután sztárallűrjeiknek hála az elsőfilmes rendező nem bír velük. Neki nem sok szerep jut, miután aknára lép, és életét veszti, ez egyben a bonyodalom is, ugyanis ettől a ponttól kezd kiütni az egyes karakterek közti különbség. A Stiller alakította Tugg Speedman mindenáron le szeretné forgatni a filmet, amitől azt várja, hogy visszalövi az A-kategóriás sztárok világába, míg a többiek Kirk Lazarus (Downey) vezetésével tudják, hogy az életükért harcolnak.

Ne feledkezzünk meg a háttérről sem, ugyanis mellékszerepben olyan sztárok parádéznak, mint Nick Nolte, Matthew McCoughney vagy épp Tom Cruise. Mindenki hozza a tőle elvárható színvonalat, mindez rengeteg, de rengeteg humorral! A fő poénforrás természetesen Robert Downey Jr, akinek a beszédstílusa és a szövege tavaly a moziban messze elnyomta a többiek dialógusát. Kb azért, mert egy-egy mondata után fél percig szakadt az egész terem a röhögéstől. És itt kiemelem azt, ami a vesszőparipám: a szinkron az utóbbi évek legjobbja. Fogjuk rá Fekete Ernőre, hogy azért lett olyan vérszegény, mint Batman, mert itt Kirk Lazarusként beleadott mindent. De azért a "Tüzesz szárkány" Király Attila is üde színfolt, míg Cruise szinkronjaként Epres Attila is viszi magával a karaktert.

A Trópusi vihar vígjáték, némi akciófilm-beütéssel, de úgy is megfogalmazhatjuk, hogy önmaga paródiája, ezúttal tisztán pozitív értelemben. Újfajta jellemeket sikerült bemutatni újfajta történettel, mi több, újfajta poénokkal. Ha minden évben kijön egy ilyen vígjáték, boldog vagyok. Kíváncsi leszek épp ezért a Másnaposokra.

9/10

Nézzünk kicsit körbe a tavalyi filmek palettáján! Azt hiszem, hogy a Vasember egy kitűnő felvezetés mindehhez.

Számomra 2008 legjobb 3 filmje között kap helyet. Vagyis első nekifutásra. Jobban mondva 2008-ból 3 film maradt meg nekem igazán, és azok közül még ez a "leggyengébb". És azért is furcsa az egész, mert ezelőtt az év előtt gyakran hangzott el a "Ki az a Robert Downey Jr?" kérdés, amire lehet, hogy első nekifutásra én sem tudtam volna válaszolni. Ez egy szép visszatérés, ugyanis tavaly két igen nagy sikerű filmben is szerepet kapott, jelen tárgyunk mellett ugyanis az egész évi no2. Trópusi viharban Oscar-jelölésig vitte (nem is érdemtelenül).

Marvel vagy DC? DC. Nálam elég egyértelmű, bár igazán én is csak Batmant és Supermant ismerem közülük, igaz, nemrég megismertem a Zöld Lámpás eredettörténetét is, és ő is továbberősíti a DC-fölényemet. A Marvelről nekem eddig a Pókember-sorozat maradt meg, amiről szerintem kár is beszélni. Kb ugyanaz volt a sorsa, mint az X-Mennek, amit még így is egy fokkal erősebbnek érzek, de a 3. részben már úgy repdestek az erőltetett poénok és a közhelyes, nyálas jelenetek, hogy azt hittem, menten jéghegynek ütközök. Pedig egy fia DiCaprio nem szerepelt egyikben sem, bár Tobey Maguire sem akármi... pfujj

Itt aztán egy Marvel-adaptáció, és hirtelen megszólalt valami. Mármint ahogy elkezdődött a film, egy AC/DC riff hangzott fel, méghozzá abból a 2 AC/DC-számból az egyik, amelyiket szeretek is. Már a nyitójelenetben teljes képet kapunk Tony Stark jelleméből, megtudjuk, milyen kőgazdag, ugyanakkor mennyire laza és nyitott. Az első negyed órában csak úgy repkednek a remek színészek, RDJR után ugyanis Terrence Howard, Jeff Bridges és Gwyneth Paltrow is tiszteletét teszi, mint utóbb kiderül, nem is kis szerep miatt.

Sokan hasonlították a filmet a Batman: Kezdődik!-hez, ami szintúgy nem véletlen, hiszen igen sokára láthatjuk meg Vasembert, és még akkor sem látjuk igazán. Sokkal inkább a főhős ábrázolásán van a hangsúly, és Tony Stark váratlan emberszeretete mutatkozik meg a terroristák barlangjában. A kötelező áldozatot is letudjuk igen hamar, hogy Hollywood elvárásainak is megfelelő akciófilm legyen.

Ezzel meg is kezdődik a film második fele, Vasember tulajdonképpeni kialakítása. Azért ne feledjük, hogy a magyar szinkron miatt lemaradunk egy újabb színésznagyság, nevezett Paul Bettany közreműködéséről, de ezzel nem Szabó-Sípos Barnabás érdemeiből vettem le, csak mondtam, hogy Bettany is része a filmnek. Amúgy a magyar szinkron Fekete Ernővel, Sörös Sándorral, Király Attilával ismét telitalálat lett.

A látvány nem kutya, és egy deka hullám nincs a CGI-tengerben, olyan simára csiszolt az egész film látványvilága. Nagyjából ezzel is akarták eladni a filmet, ha már a közhelyes mondanivalóval (nem szabad fegyverekkel játszani, hm, lehet, hogy a Fegyvernepper kicsit jobban átjárta ezt a témát) nem tud újat mutatni, de a színészi játékok feljebb tornásszák a filmet egyszerű akciómúvinál. Hű adaptáció, bár tudjuk, hogy lehet ennél sokkal inkább képregényessé tenni valamit (Sin City), de így is megjelenésekor talán a legjobb képregény-adaptáció volt. Pár hónapig...

8/10

Leszögezem, egyik kedvencem sem túl régi. Tudom, hogy Casablanca, meg társai, de valahogy annyira nem ragad meg az egész, csak azért nem nézek meg egy filmet, mert régi. Kíváncsi leszek, hogy tudom kiemelni a 10 kedvencemet, mondjuk úgy, hogy az első helyezettben biztos vagyok.

10. Ellenség a kapuknál
Tök jó, hogy Hollywood időnként meg tudja lepni a világot. Mondjuk azzal, hogy egy háborús filmbe nem raknak be egyetlen amerikai karaktert sem, holott a főszereplők nagyon is amerikaiak. A történet középpontjában egy szovjet és egy német mesterlövész hideg, vontatott párbaja áll. A hidegháború után úgy megcsinálni egy filmet, hogy végig a szovjetnek drukkolj... hát merész, de nekem bejött.

9. Trópusi vihar
Egészen gyagyás, idióta tud lenni ez a film, de jól emlékszem, hogy a moziban az ellen küzdöttem, hogy ki ne essek a székemből. Ben Stiller rendezte, ami már jót igér, plusz a főszerepet is magára osztotta, mellette pedig Robert Downey Jr. és Tom Cruise parádézik. Előbbit szerintem csak az választotta el az Oscartól, hogy ebben az évben volt a Sötét lovag is.

8. Fegyvernepper
Mondanivalóban nincs hiány, de ez a film nem az élet rózsaszín felét mutatja, hanem azt, mi a biztos módja annak, hogy sikeres légy: valahogy nem tudod megkerülni, hogy vér tapadjon a kezedhez. Talán Nicholas Cage eddigi utolsó nagy alakítása. Azt hiszem, a 21. század legcinikusabb filmje címért harcba szállhat majd 2101-ben.

7. A sólyom végveszélyben
Kell a listára egy olyan film is, amit elsősorban a sztárparádé, a látvány és a hang visz magával. Semmi kétség affelől, hogy hűen ábrázolja a 90-es évek Mogadishuját, de azt, hogy évente sokszor megnézem, elsősorban Ridley Scottnak, Josh Hartnettnek, a többi sztárnak és persze Hans Zimmer zeneszerzőnek köszönhető.

6. Vigyázat, vadnyugat!
Terence Hill elsősorban a vígjátékairól és a westernjeiről vált híressé. Sőt, semmi másról. Ez pedig egy western-paródia, ami szerintem 1972-ben a valaha készített legjobb vígjátékká tette. Ez is olyan film, amit ha évente megnézek egyszer, az pont elég ahhoz, hogy végig szakadjak a röhögéstől. 50-edszerre is. Tökéletes casting, és ez igaz minden szereplőre.

5. A tégla
Az egyik olyan Oscar-díjas film, ami tényleg megérdemelte. Elképesztő sok csavar van benne, és a szereplőgárda megintcsak telitalálat. Jack Nicholson, Matt Damon, Leonardo diCaprio, Alec Baldwin, Mark Wahlberg. Azt hiszem, tökéletes modern bűnügyi film lett.

4. A sötét lovag
Aki rajong a képregényért, az nem hagyhatja le a listáról. Akkor még azt hittem, hogy ez minden idők legjobb filmje, most már azért képes vagyok helyén kezelni a dolgokat. Végérvényesen a kedvenc rendezőmmé vált ezzel Chris Nolan, Heath Ledger Oscarja pedig teljesen megérdemelt. Bár vannak túlzások benne, meg tényleg már-már hihetetlen tényezők, mégis néha elhiszem, hogy Batman akár létezhetne is.

3. Elveszett jelentés
Nem kell izgulni, nincs akció, viszont van egy nagyon szerethető Bill Murray, meg egy nagyon szexi Scarlett Johansson, és ennyi. Mennek mindenfele egy számukra ismeretlen városban (Tokio), és árad mindebből valamiféle megfoghatatlan energia.

2. Az ördög ügyvédje
Tökéletes példája, hogy lehet egy filmet jól megcsinálni úgy, hogy a vége teljesen más stílusú, mint az eleje (nem úgy, mint a Képlet, ugye). Pedig itt a krimi felütés után valami egész mást kapsz, egy borzongató misztikus filmet, aminek nem tudhatod, mi lesz a vége. Al Pacino élete egyik legjobb alakítását hozza, Keane Reeves pedig A legjobbat.

1. Amerikai szépség
NÉZD MEG, HA MÉG NEM LÁTTAD!

És akkor még lemaradt a listáról a Tökéletes trükk, a K-Pax, a Deja Vu, a Sin City, a Wall-E, a Hideghegyről nem is beszélve. Nehéz ez.
 

Tegyük fel, hogy kapsz egy bizonyos összeget, hogy forgass belőle. Veszel belőle egy nagy világsztárt, egy igazi, Oscar-díjas, A-kategóriás színészt, a többit pedig beleölöd a látványba. Alex Proyas rendező egyszer már gazdálkodhatott sok pénzből, az Én, a robot esetén, akkor is vitt magával egy sztárt. Akkor Will Smith, most Nicholas Cage hozta a színésziskola felvételijéhez nem elegendő, közhelyes, kiszámítható teljesítményét. Mellette pedig a mellékszereplők... Cage fiát egy amerikai gyerekszínészgyárból kikerült, aksival tölthető srác játssza, két arcot tud üzembiztosan váltogatni, és emellett bármely más 10 körüli gyereknek megfelelő suttogó hangot biztosítani. Van egy kiscsaj, detto. Meg annak az anyja, nevezett Rose Byrne. Látszik az arcán, hogy tehetséges, de Nickről is tudjuk, hogy jó színész... és akkor többet nem is mondok. Meg persze elengedhetetlen az idős néni, akihez Cage karaktere bemegy az írás miatt. Khm... nos, említettem a gyerekszínészgyárat. Valami hasonlóból került ki ő is, komolyan, minden idős nőt ugyanúgy kell ábrázolni az összes filmben?

Az alapszituáció izgalmas. Kapsz egy 50 évvel ezelőtt készített írást, amin rajta van minden katasztrófa az azóta eltelt időről. És még három, ami nem következett be. Három, a mesebeli hármas szám. Persze az elsőt nem tudod megakadályozni, de tanulsz belőle, elhivatott leszel, a másodiknál már magad is elhiszed, hogy tehetsz valamit, a harmadik meg... na jó, az mondjuk picit poén benne.

A tavalyi év nagy sci-fije az Amikor megállt a Föld c. alkotás volt, amit a Képlet örökölt tőle, az a bántóan szájbarágó stílus. De tényleg, ennyire hülyék nem vagyunk, azért hagyhattak volna valamit ránk is, hogy kitaláljuk. Vagy ha hagytak, azt mi, nézők kitaláltuk már az első fél órában, míg a diplomás asztrofizikus főszereplő csak nagy nehézségek árán tudja kiszámolni, hogy mennyi 2+2.

Elkezdődik a film valahol, és befejeződik valahol egészen máshol. Olyannyira máshol, hogy 120 perc után már nem is érted igazán, hogy indulhatott ki onnan a film, ahonnan kiindult. Teljesen más szemszögből mutat be a film egy izgalmas témát, mint amiből indokolt lenne, bár akkor gyakorlatilag egy feldolgozásfilmről beszélhetnénk, de azt nem árulom el, melyik múvira hajaz. Így csak logikátlan lesz.

Misztikus filmként kezdődik, ami átcsap thrillerbe, néhol még horrorba is (suttogó emberek, akik megjelennek mindenhol ugye). Majd lesz belőle katasztrófafilm, végül pedig egyy CGI-orgiával megtámogatott sci-fi. Sőt, az utolsó fél percben még művészfilm is akar lenni szerencsétlen, igen kevés sikerrel.

Pár szó a pozitívumokról. Akármennyire logikáltan, kiszámítható, a feszültség ott lóg, hiszen nem tudod, miről is szól az utolsó jóslat. Ez tartja a filmet, téged pedig ébren, majd miután ez a feszültség feloldódik azzal, hogy kiderül, mi is a végső titok, már csak pár 10 percet kell ébrenmaradnod a végén látható CGI-tüzijátékra, ami még hollywoodi szinten is elég profi munka lett, bár erős ctrl+c, ctrl+v érzésem akadt a már fent említett Amikor megállt a Föld c. film miatt. Pöppet hasonló volt ott is a vizuális ábrázolás. De mindegy, fogadjuk el, hogy most ez a sci-fi trend.

És ha már sci-fi, akkor kezeljük is így a filmet, mert így lehet a legtöbb pontot adni rá. Tavalyelőtt volt a Napfény. Az egy jó kis film volt, erős 7/10-et érdemelt, a tavalyi Amikor megállt a Föld is tetszett elsőre, de második nézés után már csak 6-ot kaphat. És az igazság az, hogy az jobban tetszett, mint ez.

5/10

Tipikus előítéletes film. Arnold, Cameron, időutazás, két szembenálló fél, menekülés... Ők hiányoznak, de hiányoznak-e valóban? James Cameron bizony nagyot durrantott annak idején a Terminator-frenchise-zal, de nálam elásta magát a nyáltengeres sokoscaros Titanic-kal. A Terminator 3 után mindenki valami nagy durranást várt, de ezt a rendező személye kicsit eloszlatta. Aztán a főszereplő személye megint reményt adott, és az elmúlt hónapok jobbára azzal teltek, hogy hol jó, hol rossz hírek szivárogtak ki.

MCG ki is? Charlie Angyalai mozifilm, nekem ezt mondták, és rémlenek is részletek abból a filmből. Itt jöttek a fanyalgók, hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen bugyutaság rendezője olyan grandiózus feladatot kap, mint a Terminator továbbgondolása? Kérdés: láttátok az eredeti Charlie Angyalai sorozatot? Nos, azt hiszem, aki erre igennel válaszol, az már abban biztos lehet, hogy a fent említett úriember bizony hű marad az alapanyaghoz. Nekem ennyi elég. Az, hogy az írók között ott figyelt Jonathan Nolan, az pedig egyenesen megvetette velem a jegyet az előadásra.

Ha a történet folyását nézzük, ideje volt a jövőbe helyezni az eseményeket. A 3. rész végére, aki emlékszik, abban egyetérthet velem, hogy a régi koncepció nem működhet tovább. Mi is volt a régi koncepció? Visszajön egy terminator a jelenbe, meg mellette még valaki, vagy épp a Messiás édesapja (aki fiatalabb, mint a saját fia, az milyen?), vagy egy robot, aki az előző részben még a rossz oldalon állt... de ezt úgyis mindenki tudja. Végre a jövőt látjuk, azt a jövőt, amiről csak bejátszások árulkodtak eddig, most kap 110 percet, hogy megmutassa, mi történt azután, hogy John Connor túlélte az Ítélet napját. Meg talán arra is, hogy megtudjuk, miért ekkora durranás ez a Connor egyáltalán.

Christian Bale, mint John, én úgy érzem, telitalálat. Az előző részben is már egy felnőtt Connort láthattunk, de Nick Stahl alakítása nem sarkallt arra, hogy belegondoljak, hogy összefosnám magam attól, hogyha terminátor lennék, és John megindulna ellenem egy sereggel. Persze a terminátor nem tudja, hogy ez az "új" John tavaly még Batmanként himbálódzott Gotham felhőkarcolói között, de enélkül is inkább kétszer meggondolja, mit csinál. Persze robot, ezért támadnia kell. És támadásból van is rendesen a filmben...

Sci-fi-akciófilm. Méghozzá tömény, látványos, szexi. Más ez a jövő, mint amit az elődök rövid jeleneteiben láttunk, a dolgok javarészt nappal történnek, így van lehetőségünk megszemlélni, milyen posztapokaliptikus hangulatot teremtett a Skynet Észak-Amerikában. Azt nem tudjuk meg, hogy a világ más tájain ki mit csinál, lehet, hogy a japánok itt is rájöttek, hogy lehet őket legyőzni, csak nem voltak olyan jófejek, mint a Világok harcában, és inkább élőben, ingyen követték a forgatást a neten. Nem kevés spoilert elárultak már a trailerekben, így nem lesz abból sértődés, ha Marcus karakterének legnagyobb titkát (na jó, egyik legnagyobbat) elárulom. Marcus Wright a tulajdonképpeni főszereplő, aki voltaképp az egész film alatt A-ból C-be tart, de csak B-ben jön rá, hogy C hol is van. Egyszerű történet, de ide nem is kell több.

Pár akciójelenet lezajlik, mire megtörténik az első kapcsolatteremtés, méghozzá Marcus és Kyle között. Na igen, a Kyle név már ismerős lehet, és talán egyedül az ő szerepeltetését érzem feleslegesnek. Vagy annak, hogy ilyen "egyszerű módon" találkozik Connorral végül. Azért lássuk be, ritkán fordul elő az életben, hogy 3 ember (ami itt voltaképp 2 és fél) kapcsolata elegendő az összes probléma megoldásához, de ez így van, és rajtuk kívül gyakorlatilag mindenki más teljesen felesleges. Tehát a sztori vagy Kyle nélkül lett volna ütősebb, vagy Kyle-lal, de mindenki más nélkül.

Amit mi eddig ismerhettünk, az a T-800 (gyk: Schwarzie). De őt 2029-ből küldték vissza, itt pedig még csak 2018-at írunk, ergo nem ártana egy régebbi modellt elővenni. Tá-dááám, közönség->T-600, T-600->közönség. Ők az elsődleges gyilkológépek, ők hasonlítanak leginkább egy emberre. Mellettük még számos másmilyen gépet is kapunk, vannak itt gigászi gépek, vagy épp hosszúkás, vízben úszkáló behemót dögök.

És van Marcus, de ő nekem sokkal inkább ember marad, és azt hiszem, ez is volt MCG célja. Sam Worthington bizonyított, remek színész, nem játszik túl semmit, talán soha nem fog Oscart nyerni, de tegyük hozzá, még Bale sem kapott (Amerikai Pszichó, Nehéz idők, ugye). Kultjelenet lehetett volna az, amikor Marcus megpillantja saját, fémvázba csavart bennsőségeit, ha ezt nem lövik le korábban az előzetesben. Na, ezért bizony a trailerrendező kurva anyját :)

Bár a film mindvégig kellemes volt, kétszer a szokottnál is jobban megdobbant a szívem. A zenére amúgy sem lehet panasz, kicsit át lett hangszerelve az eredeti, de ütős. Azonban a betétdalok nagyot ütnek. Ennél szubjektívebb dolgot már nem is írhatnék, de két személyes kedvenc zenekarom, az Alice In Chains és a Guns N' Roses is képviselteti magát.

Nincsen túljátszás, nincsenek erőltetett poénok, a végét leszámítva pedig közhelyes, polcról levett jelenetek sem. A film eredeti, kiszivárgott vége talán tényleg jobb lett volna, de így sem rossz, a film folytatásért kiált...

...és folytatni is kell, mert ez a megújult Terminátor bizony jó. A későbbi részek valószínűleg betapaszatják majd a hézagokat, amik itt keletkeztek. Aki arra számít, hogy a megszokott T-hangulat helyett egy alternatív Transformers részt fog látni, talán tényleg csak arra fog koncentrálni, hol kössön bele. Csakhogy ez a film nem hulladék, akinek meg jobban bejön a Transformers, annak egészségére. :) Régi Terminator hangulat sem lesz, mert ez nem a jövő elkerüléséről szól, hanem arról a jövőről, amit az előző részekben nem tudtak elkerülni. Tudjátok, a végzet, amit John Connor az istenért sem akar bevégezni.

8/10

Filmszerető vagyok, nem szakértő. Bár nem tudom, mi alapján lehet a filmeket szakérteni, hiszen többféleképp értelmezhetjük azt, hogy mi alapján lesz jó, vagy sikeres egy film. Nekem is vannak kedvenceim, és jobbára olyanokat nézek meg, amelyek minimálisan érdekelnek.

Nincsenek előítéleteim. Itt aztán el lehet kezdeni bogarászni az ok-okozati viszonyt, hogy azért nincsenek előítéleteim, mert teszem azt, én szeretem a magyar szinkront, vagy azért szeretem a magyar szinkront, mert nincsenek előítéleteim. Persze a szinkron csak egy dolog. De ezzel el is árultam egy nagy titkot. Érdekes, hogy azok, akik kritizálni szokták a filmeket, szinte mind megemlítik, hogy "bűn szinkronnal nézni, aki így tesz, azt le kell fejezni!" Pedig be kell látni, hogy elképesztő munka van benne, és a magyar szinkron nemcsak a 90-es évek elejéig volt jó, ahogy sokan tartják. Majd egyszer biztos fogok erről is írni egy teljes bejegyzést.

Nálam mitől lesz egy film jó? Mi alapján fogok értékelni? Elsősorban lesz egy elvárásom, attól függően, hogy a műfajhoz mit firkantanak oda. Egy sci-fitől sci-fi elemeket várok, egy drámától gondolkodást, egy krimitől csavart, stb. Fontosak a színészek, de még mennyire! Fontos a történet, a látvány, a zene... de majd meglátjátok. Többet nem is beszélek, szerintem jöhet az első konkrét kritikám