Idén a horogkeresztek elárasztották a mozikat... Tom Cruise félresikerült Hitler-merénylete a Valkűrben már bizonyította, hogy nem kell feltétlen szuperprodukciót várni egy világsztártól, ugyanakkor sokaknak ismét bizonyított, hogy nem csak mosolyogni és verekedni tud. A másik nácis filmnek is volt egy előítélete, csak nem épp a főszereplő (Brad Pitt azért általánosan elfogadottan jó színész), hanem a rendező személye miatt.

Beteges állat, zseni, őrült... Tarantino azért rendesen megosztja a mozinézőket. Én nem láttam a Kill Billt, de láttam a Ponyvaregényt, ami tökéletesen elégnek bizonyult ahhoz, hogy megítéljem, milyen filmre számíthatok. És amikor ezt átgondoltam... a zsidóüldözést felhasználni humorforrásként... na ez már erős. Csak azzal nem számoltam, hogy Quentin is öregszik, ergo akár meg is komolyodhat.

És ez a megkomolyodás megint olyan érzelmeket vált ki belőlem, amire talán legutóbb az Amerikai szépség volt képes. Bár az egyértelműen a szereplők játékával vett le a lábamról, itt pedig a megszerkesztettség. És, csak hogy összehasonlítsunk, Cruise idén jobb Hitler-ellenes volt, mint Pitt. Ebben a filmben egyértelműen ráhárult a szórakoztatás felelőssége, és bár nem kifejezetten főszereplő, mégis az ő karaktere határozza meg a mű ellentétes hangulatát. Mint ilyen, oldja a feszültséget is, amire nincs feltétlen szükség, de mégis jól esik néha, ezek után pedig elmondható, hogy kitűnő választás volt. Oscar bácsi nem lesz, de azért köszönjük meg neki!

A feszültség pedig egyértelműen az, ami miatt ez a film azzá lesz, ami. Pontosan tudjuk, mi lett a háború végkimenetele, én pedig direkt nem néztem utána, hogy ez a film történelmi tényeken alapul, vagy Tarantino fantáziája indít útnak egy alternatív jövőt a stáblista után. Nem is szabad tudni, mi a vége. És ha valamit tud ez a pali, akkor meghökkenteni. Őt végképp nem érdekli, ki szimpatikus a nézőnek, ki ellenszenves, bárkit hidegvérrel kiír a történetből egyetlen váratlan másodperc alatt.

Háromnyelvű film, angolul, németül és franciául folyik a diskurálások jelentős része, amelyek egyáltalán nem nevezhetők rövidnek. Sőt! Hajlamos belassulni néha, de csak azért, hogy aztán olyan meglepő fordulatot dobjon az arcunkba, hogy lehetőségünk ne legyen felfogni bármit is.

Kényes, nehéz téma, hihetetlen műveltséget kívánt a megírása, de mégis csúnyán megosztja az embereket. A rendező határozza meg, mi a jó, és mi a rossz, akinek pedig ez nem tetszik, az egy percet nem fog élvezni belőle. A magam részéről... dobogó, az biztos, kedvenc rendezők közé bekerülés szintúgy, év filmje toronymagasan. Szép volt, Quentin!

10/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.